“Ember lenni…”

“Ember lenni…”

Imádom az idézeteket. “Embernek lenni annyi, mint veszélyek és a lehetőségek között egyensúlyozni.” – írta Lee Smolin. Biztos vannak, akik számára ez idegesítő mánia, de nem baj, nekem nem fáj. Gyermekkorom óta gyűjtöm a bölcsességeket. Először csak egy kis füzetkébe írogattam, majd szétfűztem egy spirálfüzetet, belegépeltem a bölcs szavakat, aztán újra összefűztem. Ma már a laptopomon tárolom a kincseimet.

Ahányszor csak beleolvasok, annyiszor rácsodálkozom, milyen aggyal voltak megáldva azok az emberek, akik képesek voltak azokat a szavakat abban a bizonyos sorrendben papírra vetni. Brutál, hogy sokszor milyen egyszerűen és velősen fogalmaztak meg hatalmas dolgokat.

Most éppen Arany János szavaiban találtam meg az aktualitást:

Legnagyobb cél pedig, itt e földi létben,
Ember lenni mindig, minden körülményben.
EMBER. Csupa nagybetűvel, kiabálva: EMBER. Ember, mint lélek. Elvonatkoztatva nemtől, vallási hovatartozástól, beosztástól! Ez a legfontosabb kategória: embernek lenni, a többi másodlagos, harmadlagos, … sokadlagos.

Kép forrása: joportal

Már gyermekkorunkban elvetették a magvát, hogy tiszteljük az idősebbeket, a feljebbvalót, a fiú a lányt stb., de már akkor érezhető volt, hogy itt valami sántít.

Túlzás azt állítani, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni. A tisztelet alanyi jogon jár minden embernek, függetlenül attól, hogy hány éves, és mi a foglalkozása mindaddig amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, és nem azért, mert 50 évvel idősebb nálunk, vagy azért, mert a személyi száma kettessel kezdődik. Miért ne lehetne mondjuk tiszteletreméltó egy tízéves? Ő is egy kis ember, tele érzésekkel, vágyakkal… És az ellenkezője is igaz: nem fogok tisztelni egy elvetemült gonosztevőt csak azért, mert nyolcvanéves.

Ennyire egyszerű, és mégis ez az egyik alapvető hiba, sőt! Mondhatnám bűn, amit az emberek elkövetnek egymás ellen. A szülő nem tiszteli a gyermekét, és lám, a gyermek sem tiszteli a szülőt, a diák a tanárt, és fordítva… és sorolhatnám a különböző emberi kapcsolatokat, az alá- és mellérendelt viszonyokat, ahonnét mindez hiányzik és csak úgy lehet jelen, ha kölcsönös.