Hogyan legyél jó vezető?

Hogyan legyél jó vezető?

Az eddigi főnökeiddel rendre nem értettél egyet? Úgy érezted, hogy te másképp, jobban csinálnád? Aztán belecsöppentél a feladatba és kiderül, mégsem olyan egyszerű a helyzet? Cikkünkben azt járjuk körbe, hogy mi tesz egy vezetőt valóban jóvá, sikeressé – bár e két téma nem mindig fedi egymást teljesen.

A vezetővé válás

Kép forrása: pexels.com

Függetlenül attól, hogy saját céget alapítottál vagy egy rögös karrierút következő állomásaként válsz vezetővé, ez biztosan életed egyik legnagyobb kihívása elé állít majd. A vezető ugyanis egy olyan villámhárító, aki a felsőbb hatalmak (mint a felettes vezetők vagy éppen az ügyfelek), valamint a beosztottak közé áll.

Neked kell majd:

● Motiválni a csapatodat, hogy kiteljesedhessenek a pozíciójukban és az elvárt szinten teljesítsenek.

● Kezelni a felülről jövő kéréseket és átfordítani azt a csapat nyelvére.

● Közölni a rossz hírt, ha valamit huszadjára is újra kell kezdeni vagy elmarad a várt fizetésemelés.

Mindezek mellett – vagy éppen ellenére – a vezetői pozíció egy sok izgalmat és pozitív kihívást hozó helyzet.

Milyen a jó vezető?

Természetesen ez nézőpont kérdése, hiszen teljesen mást fog erről gondolni egy nyugalomra vágyó beosztott, egy előléptetésre aspiráló csapattag és a céges felsővezetés is. Először érdemes két dolgot világosan látni: egyrészt mindenkinek nem fogsz tudni megfelelni, illetve a megítélés ingadozó lehet, azaz időszakonként változni fog, hogy éppen ki elégedett veled.

A fentiek tudatában azért mégis meg lehet fogalmazni néhány univerzális ismérvet, amely mentén felállítható egy jó vezető általános képe.

A nagy kép átlátása: Erre a képességre a munkád minden területén szükséged lesz. Akkor is tudnod kell, hogy mi miért történik és hogyan illeszkedik a “nagy képbe”, ha esetleg ehhez nem áll rendelkezésedre minden információ.

Kommunikáció: A jó vezető egyben hatékony kommunikátor – ez azonban nem jelenti azt, hogy professzionális TED előadásokat kellene tartanod. Azonban fontos, hogy mindig világosan tudd átadni a mondanivalódat a hallgatóságodnak, hiszen szavaidnak súlya van.

Teljesíthető célokat határoz meg: Különösen értékesítési vezetők körében gyakori hiba, hogy a teljesítménykényszer hatására megvalósíthatatlan célokat tűznek ki a csapatuk elé. A jó manager mindig figyel arra, hogy ha kemények is a feladatok, meg lehessen oldani.

Empatikus: A sikeres vezetők egyik fontos ismérve, hogy beosztottjaikat partnerként kezelik és akkor is figyelnek rájuk, ha nem a munkával kapcsolatos nehézségeik adódnak.

Hogyan válhatsz igazán jó vezetővé?

Kép forrása: pexels.com

Első lépésként adj magadnak időt, hiszen senki sem születik tökéletes management képességekkel. Biztosan van olyan terület, amelyben most is erősebb vagy, míg más képességek esetében még lehet tér a további fejlődésre.

Keress magadnak egy mentort! Akármilyen nehéznek érzed az adott feladatot, nem szabad félned segítséget vagy támogatást kérni. Akár szervezeten belül, akár szervezeten kívül is érdemes lehet keresned egy tapasztaltabb vezetőt, aki már több lépéssel előtted jár és segít, hogy ne kövesd el az ő hibáit.

Támogasd a csapatodat és adj nekik teret! Az embereidre való odafigyelés nem merülhet ki abban, hogy ellőrzöd az általuk elvégzett munka minőségét – a lelkükkel is foglalkoznod kell. Hallgasd meg őket, kérj tőlük visszajelzést és segítsd őket abban, hogy elérjék saját céljaikat.

Hagyj magadnak időt a feltöltődésre! A jó vezető példát mutat, előbb érkezik és később megy haza, mint a beosztottai. De ha nem szeretnél idő előtt kiégni, akkor saját magaddal is törődnöd kell. Így biztosíthatod, hogy mindig objektív, kiegyensúlyozott vezetője lehess a csapatodnak.