Szerelem, karrier vagy mindkettő?

Szerelem, karrier vagy mindkettő?

Karrier vagy szerelem? Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kis város Magyarország egyik szegletébe. Ott éldegélt egy fiatal lány. Átlagos körülmények között nőtt fel, szülei nem kényeztették el, próbálták mindig a jó irányba terelni őt.

Élete során sok problémával kellett szembenéznie, de ezeket igyekezett minél jobban megoldani. Nőtt nőldögélt és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy vége a középiskolának, és el kellett gondolkodnia, hogy mihez is fog kezdeni az életével. Próbálkozott a főiskolával, de elsőre nem sikerült neki, csak olyan helyre jutott be, ahol fizetni kell a tanulmányokért.

Ez nagy nehézségeket okozott:

mert nem volt pénze, de a szülők minden erejüket összeszedték és előteremtették a tanuláshoz szükséges pénzt.

Ez idő alatt természetesen próbált magának párt is találni, de az nem volt olyan egyszerű, mert mindenki csak hitegette őt. Amikor már kilátástalan volt a helyzete a szerencse rámosolygott és egy rendes embert küldött mellé, hogy vigyázzon rá. Azonnal egymásba szerettek és mindenben nagy volt az egyetértés kettejük között.

Kép forrása: lovepanky

Azóta eltelt másfél év és még mindig ugyan úgy szeretik egymást, mint az elején, de a lánynak az élettel egyéb szándékai is vannak. Szeretne sikeres lenni a karrierjében és ehhez néha áldozatokat kell hozni. Úgy dönt tehát, hogy nagyobb városba költözik, mint ahol most él, de ebben a párja nem támogatja őt. Mivel a férfi nem vágyik nagyobb karrierre, és nem szeretne elköltözni másik városba így a lányt is megpróbálja maradásra bírni.

Folyton csak azt hajtogatja, hogy most el fogsz hagyni? Mintha a világ végére akarna költözni a lány, és különben is nem egyedül szeretne elmenni. De a párja ebben nem partner.
Eddig tart tehát a szerelem? Amíg nincs semmi gond, minden nyugodt és éljük minden napjainkat, addig működik a dolog? Ha szeretünk valakit, miért nem támogatjuk élete céljának elérésében?

Ezt hívják önzőségnek. Csak a saját érdekeit nézi, és az egyáltalán nem számít, hogy a partnernek más elképzelései vannak. Mi ilyenkor a teendő? Feláldozza- e magát a lány a szerelemért, vagy próbálja meg elérni azt a célt, amit kitűzött maga elé. A kettő együtt miért nem lehetséges?

Mindig úgy képzeltem el az igaz szerelmet, hogy mindenben támogatjuk a másik felet. Ha nem értünk egyet, akkor jön a KOMPROMISSZUM, a megegyezés, de nem a zsarolás vagy a kisajátítás. Ha ez nem létezik, akkor az nem az igaz szerelem, akkor nem ő a Nagy Ő? Vagy éppen a lány lesz önző az által, hogy nem nézi a fiú érdekeit, ha nem akar elköltözni nem lehet őt kényszeríteni.

Van itt egyáltalán jó megoldás? Hallgassunk a szívünkre, az eszünkre? Vagy csak akarjuk a jót és az élet úgyis arra terel minket, ami nekünk a legjobb!